Újabb retro point-and-click kalandjáték érkezett a Wadjet Eye Gamestől.
A Wadjet Eye Games és a Wormwood Studios együttműködéseként érkezett nemrég egy remekül eltalált, kézzel rajzolt, retró stílusú point-and-click kalandjáték, egy rendkívül lehangoló cyberpunk világban. Talán egy kicsit elcsépelt kifejezés mostanság a retró, na de hogyan máshogy lehetne jellemezni egy játékot, amelynek konkrétan 320*200 pixel a felbontása? :-)
Játékunk főhőse egy robot, Horatio, valamint az ő kis cimborája, Crispin, aki persze szintén egy robot, akit Horatio maga épített. Mintegy mellesleg, a Primordia világában mindenki robot. Az ember már csak egy eltűnő félben lévő legenda. Mert ahogy az az Ember evangéliumában írva vagyon: „Az ember megteremté a világot, aztán megteremté a programot. A programhoz gépeket alkotott, amelyek az idő múlásával egyre összetettebbé váltak, mígnem a saját képére tudta őket formálni. A harmónia ideje következett, amikor az ember és a gép békességben éltek egymás mellett. Aztán az emberiség kihalt, hátrahagyva a robotokat, hogy vigyázzanak a világra.” Az evangéliumot főhősünk az ágya mellett tartja, mélyen hisz az ember visszatérésében. Olyan apróságokba persze ne menjünk bele, hogy miért van egy robotnak ágya, abba meg kiváltképpen ne, hogy miért van vallása... Amúgy nemhogy embert, de emlékeim szerint semmilyen egyéb életformát nem láttam a játékban, még egy árva fűszálat sem nagyon, tehát egy „tökéletesen halott” világról beszélünk. Ellenben gyakorlatilag minden robotnak személyisége van, akibe utunk során belebotlunk, és ez adja a játéknak a maga – kissé sötét – humorát is.
A történet szerint Horatio és Crispin űrhajóját, a Unniicet megtámadta egy nagyobb robot, lézerrel lyukat vágott az oldalába majd miután lezuhantak egy ismeretlen bolygó sivatagos pusztaságában, még az energiaforrásukat is lenyúlta. És ugyebár egyértelmű, hogy egy olyan világban, amelyben csak robotok vannak, az energia a legnagyobb érték, ez a fizetőeszköz. A feladat tehát adott: találnunk kell egy új energiaforrást, és nem mellesleg meg kell javítanunk a hajót is, hogy hazamehessünk. Eleinte a környéken próbáljuk meg összeszedni az előrejutáshoz a hozzávalókat, ám később kénytelenek leszünk bemenni Metropol városába, amelyet Horatio a programja szerint rendkívül utál, bár pontosan ő maga sem tudja, hogy miért.
A tudnivalókat egyébként nem egyszerre nagy adagokban zúdítják a nyakunkba. Nem untatnak minket hosszas intróval meg átvezető filmekkel, hanem szépen fokozatosan jövünk rá mindenre játék közben.
A Primordia feladványait ki lehet találni ugyan, de néha elég nehezen. Általában logikus a megoldás, de nem mindig. Egy másik gyakori probléma, hogy nem találjuk meg a használandó holmit az adott helyszínen. Természetesen minden ilyesminek kiíródik a neve, amikor a kurzort fölé visszük, de néha hiába masszírozzuk végig a képernyőt kétszer-háromszor, valami mindig ki tud maradni. Még olyankor is előfordul az ilyesmi, amikor tudjuk, hogy mit keresünk. Velem előfordult például, hogy egy roncsautókupacon kutakodtam, amikor a feladatom szerint egy nagyobb motort kellett beszereznem, de csak másodjára találtam meg, hogy hol nyílik a motorháztető. Ilyen esetekben meg lehet kérdezni kis társunkat, Crispint, hogy mit javasol, aki aztán gunyoros megjegyzések közepette – de legalábbis vérlázítóan lenéző hangnemben – ad valami kis kiindulópontot, hogy mit is kellene tennünk. Persze ezzel a lehetőséggel nem élhetünk lépten-nyomon, és a konkrét megoldásra mindenképp magunknak kell rájönnünk. Olyan esetek is vannak, hogy egy problémára több megoldás is kínálkozik, tehát ha az egyiket nem találjuk, nem kell feladnunk a reményt, más úton is áthidalhatjuk a dolgot.
Az irányítás és az inventory rendszer a klasszikus point-and-click rendszer követi. Eszköztárunk fontos része még kis kísérőnk, Crispin, akinek van egy rendkívül előnyös tulajdonsága, mégpedig hogy lebeg. Tehát ha valami olyan helyen van, amit nem érünk el, vagy ahová nem férünk be, őt küldhetjük oda. A kellékek közül hasznos még a térkép, amelynek segítségével teleportálhatunk a már bejárt helyszínek között.
Mint a bevezetőben már említettem, a felbontás elég messze van a manapság elvárt HD standardtól... 320*200 pixel igyekszik bennünk kellemes nosztalgikus élményeket kelteni. De aggodalomra semmi ok, ebből a „néhány” pixelből a fejlesztők kihozták a maximumot. Minden egyes képponton látszik a belefektetett munka, a grafika pedig remekül átadja a világ hangulatát.
Szép dolog a nosztalgia, de azért soha nem árt némi újdonság, némi plusz. A Primordiában ezt a narráció adja. Ha főhősünk hangja ismerősen cseng valaki számára, az nem a véletlen műve. Egy nem túl régi, ám szintén remekbeszabott kis játékban, a Bastionban hallhattuk már Logan Cummingham hangját. És nemcsak a főhősnek, hanem a játék minden karakterének hallhatjuk a mondandóját, nem csak olvashatjuk, ami rendkívül sokat dob az amúgy is remek hangulaton, a nem túl tolakodó aláfestő zenéről már nem is beszélve.
Az oldschool kalandjátékok kedvelői amúgy sem nagyon vannak elkényeztetve manapság, de a Primordiát egyébként is csak ajánlani tudom. A feladványok kellemesen nehezek – egy-két idegesítőbbet kivéve, ami kellemetlenül nehéz :-) –, de ezen kívül sok kritizálnivalót nem tudnék benne találni. Talán nem fogjuk olyan klasszikusokkal egy lapon emlegetni, mint a Sam & Max, a Monkey Island vagy esetleg a Beneath a Steel Sky, de aki a stílust szereti, annak nincs rá különösebb oka, hogy kihagyja.
forrás: playdome.hu
