Érdekes kettősség jellemzi a futballal foglalkozó videojátékokat. Egyfelől a nagyvilágban kisebbségben vannak azok, akik szeretik a focit azokkal szemben, akiket hidegen hagy. Ennek fényében a videojáték-piacon is csak egy szűkebb réteget céloznak ezek a játékok. Mégis az EA Sports évről évre megjelenő FIFA sorozata rendre milliókat hoz a kiadó konyhájára, az eladási mutatók pedig az eget verik. Hogy mást ne mondjak, kis hazánkban is a megjelenés óta trónol az eladási toplista tetején. Nem is véletlenül.
A FIFA sorozat sokéves múltra visszatekintő széria, amely egyaránt megjárta a poklot és az utóbbi időben a mennyeket is. Mivel sokáig igazi konkurens nélkül álló szériaként tulajdonképpen monopolhelyzetben volt a piacon, a fejlesztőknek nem nagyon kellett megszakadnia az újdonságok tekintetében. Ezt használta ki a Konami a Pro Evolution Soccer játékkal, amely szépen csendben lekörözte a FIFÁkat, és rengeteg rajongót csábított át tőle. Napjainkban focis játékok terén e két címet említhetjük (nem számítva ide az EA FIFA World Cup és UEFA Euro játékait, amelyek igazából nyugodtan tekinthetőek a FIFA sorozat mellékágainak, legutóbb pedig csak egyszerű DLC-ként jelent meg az aktuális EB-játék). Ám míg a FIFA néhány évvel ezelőtt még amolyan feketebárányként évről évre ugyanazt a játékot jelentette új borító alatt, és a PES igazi fejlesztéseinek hála rendre legyőzte őt, ez mostanra gyökeresen megváltozott.
forrás és teljes cikk: playdome.hu