Megjelenési dátumot kapott a Far Cry 3 DLC-je

2013.01.15. 10:57 NerveAxis

Napokon belül megérkezik a játék PS3-exkluzív DLC-je, a Hight Tide. Emellett megérkezett az 1.03-as patch a Sony konzoljára, valamint a fejlesztők érdekes dolgokat meséltek Vaas karakteréről is.

A Far Cry 3 joggal pályázik a 2012-es esztendő év játéka címére, hiszen mind grafika terén, mind játékmenetével, mind történetével oda tudta bilincselni a játékosokat a monitorok elé. Ehhez párosult még a manapság kimagaslónak mondható közel 30 órás játékidő is. A fejlesztők a megjelenés után sem fordultak el a játéktól, folyamatosan dolgoznak az újabb javításokon. A negyedik patch a PC-s változathoz már hetekkel ezelőtt megérkezett, ám a konzolos verziók javítása mostanáig csúszott. Mától viszont a PlayStation 3-as játék is megkapta a maga frissítését, amely elsősorban a többjátékos rész hibáira koncentrál, de rengeteg apró változtatást is tartalmaz az egyszemélyes kampányhoz, valamint a pályaszerkesztőhöz is. A részletes leírást a VG24/7 magazin oldalán találjátok. Arról egyelőre nem tudtak pontos információval szolgálni a készítők, hogy az Xbox 360-as javítás mikorra várható, de a közeljövőben számíthatunk rá.
A PS3-as kiadás emellett napokon belül exkluzív DLC-vel bővül, megjelenési dátumot kapott ugyanis a High Tide csomag. A kooperatív módot bővítő plusz tartalom január 15-én válik elérhetővé. Hogy a későbbiekben elkészül-e PC-re, illetve Xbox 360-ra, egyelőre nem lehet tudni.

folytatás: playdome.hu

Szólj hozzá!

Címkék: játék játékok fps cry far

Primordia

2012.12.26. 09:08 NerveAxis

Újabb retro point-and-click kalandjáték érkezett a Wadjet Eye Gamestől.

A Wadjet Eye Games és a Wormwood Studios együttműködéseként érkezett nemrég egy remekül eltalált, kézzel rajzolt, retró stílusú point-and-click kalandjáték, egy rendkívül lehangoló cyberpunk világban. Talán egy kicsit elcsépelt kifejezés mostanság a retró, na de hogyan máshogy lehetne jellemezni egy játékot, amelynek konkrétan 320*200 pixel a felbontása? :-)

Primordia

Szólj hozzá!

A StarCraft II: Heart of the Swarm gyakorló játékmódot kap

2012.12.19. 08:38 NerveAxis

A Blizzard valós idejű stratégiájának kiegészítője egy új funkcióval bővül: a Training mode fog minket felkészíteni, hogy minél jobb esélyünk legyen a többjátékos meccseken. A StarCraft II: Heart of the Swarm elsősorban amiatt újít ezen a téren, mivel a játék az egyik legerősebb kompetitív színtérrel rendelkezik, és így sokaknak nincs sikerélményük a többszereplős meccseken.

Szólj hozzá!

Új tartalmat kap a War of the Roses

2012.12.19. 08:28 NerveAxis

A Paradox Interactive bejelentette az új ingyenes kiegészítését a középkori TPS játékukhoz. A War of the Roses a Winter Has Arrived névre keresztelt csomaggal két új havas pályával, új fegyverekkel és páncélokkal gazdagodik. A wakefieldi, valamint towtoni harcokra koncentráló tartalom december 19-én válik elérhetővé, valamint ezen kívül december 21-től két új speciális ünnepi stílusú fegyvert is vásárolhatunk majd a játékhoz. A Paradox december huszadikán élő streamet szolgáltat ezen az oldalon, és az összes újdonságot bemutatják.

forrás: playdome.hu

Szólj hozzá!

FIFA 13

2012.10.27. 09:00 NerveAxis

Érdekes kettősség jellemzi a futballal foglalkozó videojátékokat. Egyfelől a nagyvilágban kisebbségben vannak azok, akik szeretik a focit azokkal szemben, akiket hidegen hagy. Ennek fényében a videojáték-piacon is csak egy szűkebb réteget céloznak ezek a játékok. Mégis az EA Sports évről évre megjelenő FIFA sorozata rendre milliókat hoz a kiadó konyhájára, az eladási mutatók pedig az eget verik. Hogy mást ne mondjak, kis hazánkban is a megjelenés óta trónol az eladási toplista tetején. Nem is véletlenül.

FIFA 13

Szólj hozzá!

Címkék: játék sport játékok

A kiváló játékok blog elindult!

2012.10.27. 08:51 NerveAxis

Ezen az oldalon kiváló játékokat fogunk összegyűjteni. Főként online játékokra gondolok, de néha egy egy pc-s játékról is említést fogunk tenni. A blogot úgy fogjuk frissíteni, ahogy épp kedvünk tartja és időnk lesz, tekintve, hogy szabadidőnkben készítjük. Jó szórakozást és olvasgatást!

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása